Mai kihalt nyelv: LONGOBÁRD

Sziasztok,


A longobárd (vagy egyes nyelvészeti munkákban mint lombard) nyelv a germán nyelvek déli ágához tartozott. A nyelv és a népnév önmegnevezését nem ismerjük, csak a latinosított longobardi/langobardi 'longobárdok' (egyes szám longobardus/langobardus) formán és néhány észak-németországi helynéven keresztül tudjuk kikövetkeztetni, a lüneburgi pusztaság régi Bardengau ('a longobárdok tartománya) nevét, melynek régi központját ma is Bardowieknek hívják (wiek 'szálláshely, lakóhely').Önelnevezésük sajátos fegyverükre utal, a hosszú bárdra, tehát hasonló motivációval, mint a szászok neve, amely amazok fő fegyverére, a rövid kardra (sahs) utal. A már említett Lüneburg vidékről a népvándorlás idején előszőr Pannóniába, majd a mai Ausztria területére és végül onnan a VI. században az Itália északi részét birtokló Keleti Gót Birodalom összeomlása után érkeztek Itáliába. Központjuk a mai Lombardia lett Pavia központtal. Itt felvették a kereszténység egyik változatát az arianizmust. Itália északi és középső részein (Torino, Milano, Firenze, Perugia, stb.) alakultak longobárd hercegségek, de még sokkal délebbre, Benevento környékén is. Amely egészen a XI. századig, egészen a nyelv végső letűnéséig tartotta magát még akkor is miután 774-ben a római pápa és Nagy Károly frank uralkodó döntő ütközetben megsemmisítette a longobárd királyságot.


A longobárd még sokáig beszélt nyelv maradt, ha eltekintünk a meglehetősen kevés rúnafelirattól. Legtöbb emléke a latin szövegekből származó glossza és az olasz köznyelvbe illetve az észak-olasz nyelvjárásokba átkerült jövevényszók. A longobárdok a VIII. században már minden jel szerint kétnyelvűek voltak, miután egyre többen adhatták fel saját nyelvüket, melyben nagy szerepet játszhatott a saját kiforrott írábeliség hiánya is. Leghamarabb a nemesség adta fel a nyelvét a latin javára, különösen akkor, amikor a vallási különbségek (arianizmus <==> katolicizmus) az arianizmus feladása után már lehetővé tette a longobárd-római vegyesházasságokat. Tanúsítja ezt az is, hogy az olasz nyelvjárások longobárd jövevényszói szinte kivétel nélkül a paraszti szókincshez sorolhatók, pl.: gaburo/gabör 'csibész, durva fickó, behemót' <-- longobárd gabūro 'paraszt', fiadone/fiarone 'kalács' <-- ~ flado 'lepény', zirre/zimmaro/zivera 'kecske, barom' <-- ~ zīber 'barom, jószág', slit(t)a 'szán' <-- ~ slita 'szán', stb.


Fonetikailag a longobárd a korabeli délnémet nyelvjárásokhoz állt a legközelebb, ennek legfőbb bizonyítéka a második hangeltolódás megléte. Így például a germán p, t, k a szó belsejében magánhangzó után és szóvégen réshang lett skap --> skaf 'bálvány', blaut --> blauß 'csupasz', blaik --> blaih 'sápadt'. A szó eleji ch előbb h hanggá egyszerűsödött majd végül lekopott harimann --> arimann 'határőr, katona'. Adataink vannak a b, d, g zöngétlenedésére is banka --> panka 'pad', gatero --> katero 'rács'. A zöngétlen, interdentális þ azonban sokáig megőrződött, egészen a VIII. század derekáig, sőt helyenként a IX. századig megmaradt a szó elején þj kapcsolatban réshangnak, azonban később itt is t-vé vált. A szó belsejében l és r után azonban korán érvényesült a th --> d hangváltozás.


Legfontosabb nyelvemlékeink a glosszák mint amilyen Paulus Diaconus műve a Historia Langobardum mellett a Troya : Codice diplomatico Langobardo, és az Edictus Langobardum gyűjteményesen kiadott oklevél-, illetve jogi anyaga. Fontosak az olaszban fennmaradt személy-, és helynevek, pl.: Garibaldi <-- gair 'gerely' és bald 'merész, bátor', Breda <-- braida 'síkság', Berghi/Berga <-- berg 'hegy'. Valamint a már említett longobárd jövevényszavak a lombardiai (<-- Langobardia) olasz nyelvjárásokban.


A longobárd nyelv bizonyára kommunikatív egységet alkothatott a korabeli délnémet nyelvjárásokkal, sőt feltehetőleg azon túlmenően más, közép- és részben északnémet nyelvjárásokkal is. Nagy Károly életrajzírója megemlíti, hogy az uralkodó a longobárdokkal "saját nyelvükön" tárgyalt. A longobárd nép történetét Paulus Diaconus longobárd származású szerzetes írta meg Nagy Károly udvarában.


Ennyit gondoltam megemlítésre érdemesnek a longobárd nyelvről. Remélem tetszett...

Mai kihalt nyelv: LÍV

Sziasztok,


Mai posztomban a lív nyelvnek óhajtok egy kis emléket állítani. A lív egy uráli nyelv, amelyet a lettországi kurzeme-i turzások partivédékén beszéltek, illetve lehet, hogy még ma is beszélik, ugyanakkor az utóbbi évtizedben már többször is halálhírét keltették a nyelvnek. Először 2002-ben, Pauline Kļavit, 2007-ben Valda Marija Šuvcānetet, 2009-ben Viktor Bertholdot, tavaly pedig Erna Vanagatot gyászolták az utolsó lív beszélőként. Az mindenestre több mint valószínű, hogy ma már nincs olyan lív származású ember aki még anyanyelveként a lívet tanulta volna és nem a lettet. Bár az 1991-ben a lett alkotmányba foglalták, hogy csak két őslakó nép él a Lett Köztársaság területén (a lett és a lív),továbbá az 1995-ös művelődési irányelvek szerint az állam gondoskodik a lív nyelv védelméről, lív nyelvű oktatás azonban továbbra sincs.


Folytassuk a nyelv elhelyezésével a nyelvcsaládok között. A lív nyelv az uráli nyelvcsalád, finnugor ágának balti-finn csoportjához tartozik, legközelebbi rokona az észt nyelv. Tehát egy távoli nyelvrokonunkról van szó. A több évszázados együttélés a lett nyelvvel bizony nagyon sok mindenben megmutatkozik, rengeteget vett át balti szomszédjától a lív. Lássuk hát a lív nyelv pár érdekességét.

Hangtanában megfigyelhető, hogy elveszítette a magánhangzó harmóniát, akárcsak az észt,  ugyanakkor háromféle hangsúlyozást is ismer, melyből az egyik szinte megegyezik a dán nyelvben is fellelhető hangszalag-zárhang jelenségével (stød). A lett hangtanából átvette az 'uo' diftongust és a szóvégi lágy mássalhangzók feltorlódását (pl.: tēriņtš - helló).

Érdekessége, hogy külön tagadó igével rendelkezik mely, külön ragozódik a jelen és a múlt időben is (jelenben äb, múltban iz). Ami szintén nehézkessé teheti a nyelv megtanulását, hogy 52 igeragozási típus van. Négy  igeidő jellemzi, a jelen (mely jövőt is kifejez) mellett megőrizte mindhárom múlt időt az uráli korból, az egyszerű, befejezett és a régmúltat is. Lett hatás a magyarban is megtalálható három igemód mellett meglévő debitivus (a cselekvés szükségességét fejezi ki, hogy 'nekem valamit meg kell tennem') és a modus obliquus mely pedig a cselekvés állítólagosságát fejezi ki.


A lív nyelvnek három nyelvjárása volt, a keleti, nyugati és a központi vagy másnéven īra. Ezutóbbit a nyugati egyik nyelvjárásának is tekinthetjük. A nyugati 1986-ban kihalt. Az első lív nyelvű könyv Máté evangéliuma volt keleti és nyugati nyelvjárásban, 1853-ban jelent meg Londonban. A ma használatos irodalmi nyelv alapjait Lauri Kettunen és Oskar Loorits teremtette meg 1921-ben. Írásrendszerük a keleti dialektust vette alapul, és vegyesen támaszkodtak észt illetve lett helyesírási elvekre. Az irodalmi norma kialakításában különösen nagy szerepet játszott Pētõr Damberg akinek 1935-ben megjelent 'Olvasókönyv iskolai és otthoni használatra' c. művét a legjobb lív nyelvű munkának tartják.


Pár példamondat:


Tēriņtš - Helló
Tienū - Köszönöm
Pōlaks - Kérem
Jõvā pǟva - Jó napot
Nēmiz pǟl - Viszlát


Ennyit gondoltam érdemesnek megemlítés szintjén a lív nyelvről. Remélem tetszett...

Mai kihalt nyelv: PIKT

Sziasztok,

Ma irományomban egy ókori-kora középkori népről a piktekről és a nyelvükről szeretnék pár szót ejteni. A piktek Skócia északi és középső részén éltek, olyan legendás királyságokban – amik inkább voltak csak törzsszövetségek – mint Fortriu (Uerturio) vagy Alba (Albion <— ez már ismerősen cseng, nem igaz?). Még jóval a rómaiak előtt, a többi kelta néppel, valószínűsíthetőleg a britonokkal együtt érkezhettek.

Mint a korabeli krónikákból ismeretes, a pikteket harcias, félelmet nem ismerő népnek tartották, nem véletlenül. Gyakran mentek csatába a többi törzs, de még a páncélozott római katonák ellen is egy szál ágyékkötőben, ugyanakkor – a szinte – az egész testfelületüket borító tetoválásokkal, ami hitük szerint erőt és bátorságot adott nekik, egyben megvédve őket az ellenségüktől is. Hitük egyik alapja volt, hogy csatában meghalni dicsőség. Kicsit hajaz ez az ókori spártai katonákra, vagy a Star Trekből is ismert klingonokra. Úgy hiszem egyik összefüggés sem véletlen.

De beszéljünk egy kicsit magáról a nyelvükről, és arról a rejtélyről, hogy kik is ők valójában, honnan is származhatnak vajon. Már rengteg néppel próbálták őket rokonítani, az indo-iráni árjákon keresztül a baszkokon át sokféle egyéb néppel, de a legvalószínűbbnek – egyelőre – mégis a kelta eredet hat. Ugyanakkor a helyzet korántsem ilyen egyértelmű.

Sajnos mint holt nyelvről, főleg kora középkori saját írásbeliséggel nem rendelkező (de másokéval igen) nép volt, akikről eltérő állítások találhatóak a korabeli krónikákban, emlékiratokban. Habár a manapság közismert nevük a pikt latin eredetű (picti —> festett, tetovált), valószínűleg az önelnevezésük más lehetett. A legvalószínűbbnek a prydyn, prittenic vagy prithenic elnevezés lehetett, e neveken ismerték őket a környező egyéb kelta népcsoportok is. Ugyanezen tövekből erednek a Britain (Britannia) és briton szavak is (lsd. P-kelták).

A jelenleg leginkább elfogadott nézet szerint nyelvük – habár erősen különbözik a keltákétól – mégiscsak a kelta nyelvek briton ágához tartozhatott, erős megkötésekkel persze. Saját véleményem is az, hogy a piktek nyelve egy olyan nyelv lehetett, mely bár a szigeti kelták briton ágához tartozott, de mégis részint külön állott attól. Jóllehet még a briton és a kontinentális kelták (főleg gall) szétválásának idejéből származik, távoli rokona mind a velszi (cymraeg) mind a már rég kihalt cumbri nyelvnek.  (Mint ismeretes a szintén a briton ághoz tartozó korni és breton nyelvek külön csoportot alkotnak a briton ágon belül.)

Mivel mind a briton, mind a gall nyelv a jelenleg is elfogadott P-kelta besorolást bírja, így a nézet, mi szerint a piktek egy ősibb briton/p-kelta nyelvet kellett, hogy beszéljenek, kellően megalapozottnak tűnhet, jóllehet a feltárt a nyelvükre csak a helynevekből és az emlékműveken talált személynevekből következtethetünk, amely  feliratok egy része egyes vélemények szerint nem kelta, tehát lehetséges, hogy más nyelveket is használtak. Ám én mégiscsak az előbbi mellett törnék lándzsát. Ugyanakkor több mint valószínűnek tartom, hogy a vikingek (lsd. ónorvég nyelv) is erős hatással voltak nyelvükre.

Jobbára csak személynevek, királylisták és más helységnevek illetve az azokat megörző menhirek maradtak ránk, amikből messzemenő következtetéseket levonni sajnos nagyon nehézkes, szinte lehetetlen. Talán nézzük is meg mi maradt ránk a piktektől. Ilyen például az Aberdeen nevében is szereplő aber- előtag (aber = folyótorkolat), vagy a(z) lhan- előtag Lhanbryde nevében (lhan = templomkert azaz temető) vagy mondjuk a fin- előtag Findochty nevében (fin= hegy).

Pár rekonstruált példamondat, hogy halovány képet kapjunk arról milyen is lehetett a piktek nyelve:


Pvi êich? - Ki vagy?
Pe' es anv ghor tú? - Mi a neved?
Es ... anv ghor mî. - A nevem ...
Diwos mâtos - Jó napot!
Nochtos mâtos - Jó éjszakát!

Sajnos komolyabb nyelvemlékkel ha megfeszülök sem tudok szolgálni, remélem ezen roppant rövid bemutató elég információt adott ahhoz, hogy csöppet jobban megismerjétek a pikt népet. Jópár dolgot viszont pont emiatt is hagytam ki, lévén nem akartam senkit se fölöslegesen untatni, másrészt meg talán nem is annyira fontosak az apró részletek, hiszen csupán csak egy rövidke betekintőt szerettem volna nyújtani, remélem sikerült.

Mai kihalt nyelv: DALMÁT

Sziasztok,

A dalmát nyelv besorolása kissé vitatott, de a hagyományos nyelvészeti besorolása szerint a keleti újlatin nyelvek közé tartozik (pl.: román, isztroromán, stb.), de közel áll az itáliai újlatin nyelvekhez is. Mondhatni egyfajta hidat képez az itáliai-nyugati és keleti újlatin nyelvek között, bár a nyugati ághoz egyértelműen sokkal közelebb áll, pár hangtani sajátossága a román nyelvhez is köti. Ennek ellenére világosan elkülöníthető, és csak viszonylag távoli rokonságban van a közelében lévő keleti újlatin nyelvekkel, mint amilyen az isztroromán is.

Többféle nyelvjárása is lehetett, lévén az adriai szigetvilágban könnyen végbemehetett a nyelvjárások elkülönülése, de sajnos csak két nyelvjárásról tudunk, amelyekről maradtak fent nyelvemlékek, illetve amelyekről készültek lejegyzések. Az egyik a vegliot egy északi nyelvjárás, amit Rijeka és Kotor között, valamint Krk szigetén beszélték, a másik a ragúzai egy déli nyelvjárás, amit Dubrovnik környékén (Zadar, Split) beszéltek.

Egyenként nagyjából 500 év fejlődési utat jártak be széttagolódásuk óta. A többi dialektusról sajnos semmi konkrétat nem tudunk, kihaltak, mielőtt a tudomány megismerhette volna őket. Mindössze annyi biztos, hogy zárai nyelvjárás a velencei befolyás hatására szűnt meg létezni, a többi dialektus beszélői pedig fokozatosan asszimilálódtak a környező szláv népekkel.

Az utolsó dalmátul beszélő ember Tuone Udaina Burbur (olaszul: Antonio Udina) volt, akit egy anarchista bombája ölt meg 1898-ban, a nyelv is ekkor vált végleg kihalttá. Egy olasz tanárember, Matteo Giulio Bartoli 1897-ben látogatta meg Antoniót, aki nagyjából 2800 dalmát szót, és számos dalmát nyelvű történetet osztott meg vele. Bartoli ezt pár évvel később publikálta. Ez a mű az egyetlen teljes forrásunk a dalmát nyelv szókincséről és nyelvtanáról.

Lássuk hát néhány főbb jellemzőjét. Fontos egyezése a román nyelvvel néhány hangtani változása melyek az újlatin nyelvek között csak bennük található meg. Először a latin forráshangot (és példát) írom le, majd a dalmát és román változatot:

/kt/ octo (latin) —> /pt/ guapto (dalmát), opt (román) ‘nyolc’

/gn/ cognatus (latin) —> /mn/ comnut (dalmát), cumnat (román) ‘rokon’

/ks/ coxa (latin) —> /ps/ copsa (dalmát), coapsa (román) ‘comb’

A ‘cs’ és ‘dzs’ affrikáták a latin ‘k’ és ‘g’ hangokból csak ‘i’ előtt fejlődtek ki, ezzel szemben ‘e’ előtt ‘k’, ‘g’ hang áll, pl.: dalmát gelut ‘fagyott’  vö. olasz gelato (ejtsd: dzseláto). Kialakultak más újlatin nyelvekben nem fellelhető diftongusok is, mint fiar ‘vas’, nuat ‘éjszaka’, paira ‘körte’, krauk ‘kereszt’, vö. olasz ferro, notte, pera, croce.

A dalmát nyelvben izoláló tendencia mutatkozott meg. A főnevek és melléknevek elkezdték elveszteni a nemüket és az egyes valamint a többes szám megkülönböztetését. A főnévragozás teljesen megszűnt és az igeragozás is hasonló úton haladt, ugyanakkor a főnevek megtartották számukat, valamint nemüket (hím, nő), viszont a semlegesnem eltűnt. A határozott névelő a dalmátban is a főnév előtt áll, szemben a románnal, ahol ugyanezt végartikulussal (hátravetett névelő) fejezik ki. Persze a legvégére hagytam az elmaradhatatlan dalmát nyelvű ‘Miatyánk’-ot is, íme:

"Tuota nuester, che te sante intel sil, sait santificuot el naun to.

Vigna el raigno to. Sait fuot la voluntuot toa, coisa in sil, coisa in tiara.

Duote costa dai el pun nuester cotidiun. E remetiaj le nuestre debete,

coisa nojiltri remetiaime a i nuestri debetuar. E naun ne menur in tentatiaun,

miu deleberiajne dal mal."

Mára ennyit gondoltam nyelvészkedésből, legyetek jók és derűs napokat kívánok nektek.

Mai kihalt nyelv: POROSZ

Sziasztok,


Először is oszlassuk el azon tévhitet miszerint a poroszok kvázi németek, akik a későbbi Német Császárság részét képező Poroszország lakói volnának. Poroszország a nevét a történelem folyamán ott élő porosz nép után kapta, akiknek annyi közük van a németekhez, hogy a porosz is szintén indoeurópai nyelv. Ám az indoeurópai alapnyelvtől a korán elkülönült balti ághoz tartozik, és azon belül is a nyugatbaltihoz, mely – ha lehet – még archaikusabb mint a keletbaltiak (litvánok,lettek,sel, stb.).


Sajnos maga a porosz nyelv a 17.század végére, 18.század elejére teljesen kihalt mint beszélt nyelv, köszönhetően a Balti-tenger melletti vidék háborús voltának, habár a hétéves háború és a nyomában támadt pestisjárvány tette be végleg a kiskaput. A összes fennmaradt nyelvemlék kb. 2250 szót tartalmaz, és sajnos ezek is több dialektusból származnak. A nyelv rekonstruálását nehezíti, hogy alig van teljes paradigma, például a meglévő ~280 igének több mint fele csak egy alakban szerepel, még a létige ragozása is hiányos.

Néhány valószínűsíthető jellemzője a porosz nyelvnek: a  szabad hangsúly (ellentétben a litvánnal), az intonáció inkább a lettre hajaz; a diftongusok megőrzése szemben a keletbaltival; továbbá itt megőrződött a semlegesnem ellentétben a keletbalti nyelvekkel, ahol már csak a hím- és nőnem található meg.

A sorszámnevek, a tőszámnevekkel ellentétben hiánytalanul megvannak, köszönhetően a Bibliafordításoknak illetve az azokban szereplő tízparancsolatnak, ímhol:

“Pirmais. Tū ni tur turītwei kitans dēiwans.

Anters. Tū ni tur nienbāndan westwei twāise Dēiwas emnen.

Tirts. Tū tur swintintwei lānkinan dēinan.

Ketwirts. Tū tur zmūnintwei twajan tāwan be mūtin.

Pēnkts. Tū ni tur galintwei.

Ušts. Tū ni tur limtwei salubiskan.

Septmas. Tū ni tur ranktwei.

Asmus. Tū ni tur waiţātun redi wīdikausnan preīken twajjan tawišan.

Newīnts. Tū ni tur palaipsītwei twāisis tawišas butan.

Desīmts. Tū ni tur palaipsītwei twāisis tawišas genan, wāikan, mērgan, peku ader ka tenesan est.”

A fordítást nem közlöm, nincs jelentékeny eltérés az eredetitől. Végül még néhány apróság. Bár nagy hatással nem volt a környező nyelvekre, de porosz jövevényszavakat itt-ott találhatunk, mint a korábban poroszországi területeken beszélt alnémet nyelvben a 'kurp' szó a cipő-re a jól megszokott német ‘schuch’ helyett a porosz 'kurpi'  szóból. A porosz nyelvben még gót jövevényszó is található, erre példa a kaptafa szavuk ‘ylo’ ami a lettben (īlens) és a litvánban (ýla) is megtalálható.

Zárásként pedig az elmaradhatatlan Miatyánk szöveg jön porosz nyelven. Amely a Luther által 1531-ben kiadott Kis kátéjának 1545-ös – königsbergi – fordítása, bár sok hiba van benne, legfőbb erénye, hogy nemcsak tapasztalt fordítókat, hanem e nyelvet anyanyelvként használókat is bevontak a munkába. Így ezért közlöm ezt a változatot, bízva abban, hogy ez állhatott legközelebb ahhoz a nyelvhez, melyet mi csak porosz nyelvként ismerünk.

"Thawe nossen kas thou aesse aendengon,

Swyntints wirset tways emmens.

Pareysey noumans twayia ryeky,

Tways quaits audaseysin nasemmiey kay endenga,

Nouson deyninan geitkas days noumans schian deynan,

Bhae etwerpeis noumans nouson auschautins kay mes etwerpymay nouson auschautenikamans.

Bhae ni wedeys mans enperbandasnan.

Slait isrankeis mans aesse wargan.

Ammen."

Röviden ennyit gondoltam eme bejegyzésbe írni. Remélem tetszett.