Sziasztok,
A longobárd (vagy egyes nyelvészeti munkákban mint lombard) nyelv a germán nyelvek déli ágához tartozott. A nyelv és a népnév önmegnevezését nem ismerjük, csak a latinosított longobardi/langobardi 'longobárdok' (egyes szám longobardus/langobardus) formán és néhány észak-németországi helynéven keresztül tudjuk kikövetkeztetni, a lüneburgi pusztaság régi Bardengau ('a longobárdok tartománya) nevét, melynek régi központját ma is Bardowieknek hívják (wiek 'szálláshely, lakóhely').Önelnevezésük sajátos fegyverükre utal, a hosszú bárdra, tehát hasonló motivációval, mint a szászok neve, amely amazok fő fegyverére, a rövid kardra (sahs) utal. A már említett Lüneburg vidékről a népvándorlás idején előszőr Pannóniába, majd a mai Ausztria területére és végül onnan a VI. században az Itália északi részét birtokló Keleti Gót Birodalom összeomlása után érkeztek Itáliába. Központjuk a mai Lombardia lett Pavia központtal. Itt felvették a kereszténység egyik változatát az arianizmust. Itália északi és középső részein (Torino, Milano, Firenze, Perugia, stb.) alakultak longobárd hercegségek, de még sokkal délebbre, Benevento környékén is. Amely egészen a XI. századig, egészen a nyelv végső letűnéséig tartotta magát még akkor is miután 774-ben a római pápa és Nagy Károly frank uralkodó döntő ütközetben megsemmisítette a longobárd királyságot.
A longobárd még sokáig beszélt nyelv maradt, ha eltekintünk a meglehetősen kevés rúnafelirattól. Legtöbb emléke a latin szövegekből származó glossza és az olasz köznyelvbe illetve az észak-olasz nyelvjárásokba átkerült jövevényszók. A longobárdok a VIII. században már minden jel szerint kétnyelvűek voltak, miután egyre többen adhatták fel saját nyelvüket, melyben nagy szerepet játszhatott a saját kiforrott írábeliség hiánya is. Leghamarabb a nemesség adta fel a nyelvét a latin javára, különösen akkor, amikor a vallási különbségek (arianizmus <==> katolicizmus) az arianizmus feladása után már lehetővé tette a longobárd-római vegyesházasságokat. Tanúsítja ezt az is, hogy az olasz nyelvjárások longobárd jövevényszói szinte kivétel nélkül a paraszti szókincshez sorolhatók, pl.: gaburo/gabör 'csibész, durva fickó, behemót' <-- longobárd gabūro 'paraszt', fiadone/fiarone 'kalács' <-- ~ flado 'lepény', zirre/zimmaro/zivera 'kecske, barom' <-- ~ zīber 'barom, jószág', slit(t)a 'szán' <-- ~ slita 'szán', stb.
Fonetikailag a longobárd a korabeli délnémet nyelvjárásokhoz állt a legközelebb, ennek legfőbb bizonyítéka a második hangeltolódás megléte. Így például a germán p, t, k a szó belsejében magánhangzó után és szóvégen réshang lett skap --> skaf 'bálvány', blaut --> blauß 'csupasz', blaik --> blaih 'sápadt'. A szó eleji ch előbb h hanggá egyszerűsödött majd végül lekopott harimann --> arimann 'határőr, katona'. Adataink vannak a b, d, g zöngétlenedésére is banka --> panka 'pad', gatero --> katero 'rács'. A zöngétlen, interdentális þ azonban sokáig megőrződött, egészen a VIII. század derekáig, sőt helyenként a IX. századig megmaradt a szó elején þj kapcsolatban réshangnak, azonban később itt is t-vé vált. A szó belsejében l és r után azonban korán érvényesült a th --> d hangváltozás.
Legfontosabb nyelvemlékeink a glosszák mint amilyen Paulus Diaconus műve a Historia Langobardum mellett a Troya : Codice diplomatico Langobardo, és az Edictus Langobardum gyűjteményesen kiadott oklevél-, illetve jogi anyaga. Fontosak az olaszban fennmaradt személy-, és helynevek, pl.: Garibaldi <-- gair 'gerely' és bald 'merész, bátor', Breda <-- braida 'síkság', Berghi/Berga <-- berg 'hegy'. Valamint a már említett longobárd jövevényszavak a lombardiai (<-- Langobardia) olasz nyelvjárásokban.
A longobárd nyelv bizonyára kommunikatív egységet alkothatott a korabeli délnémet nyelvjárásokkal, sőt feltehetőleg azon túlmenően más, közép- és részben északnémet nyelvjárásokkal is. Nagy Károly életrajzírója megemlíti, hogy az uralkodó a longobárdokkal "saját nyelvükön" tárgyalt. A longobárd nép történetét Paulus Diaconus longobárd származású szerzetes írta meg Nagy Károly udvarában.
Ennyit gondoltam megemlítésre érdemesnek a longobárd nyelvről. Remélem tetszett...
2011. április 4., hétfő
2011. április 3., vasárnap
Mai kihalt nyelv: LÍV
Sziasztok,
Mai posztomban a lív nyelvnek óhajtok egy kis emléket állítani. A lív egy uráli nyelv, amelyet a lettországi kurzeme-i turzások partivédékén beszéltek, illetve lehet, hogy még ma is beszélik, ugyanakkor az utóbbi évtizedben már többször is halálhírét keltették a nyelvnek. Először 2002-ben, Pauline Kļavit, 2007-ben Valda Marija Šuvcānetet, 2009-ben Viktor Bertholdot, tavaly pedig Erna Vanagatot gyászolták az utolsó lív beszélőként. Az mindenestre több mint valószínű, hogy ma már nincs olyan lív származású ember aki még anyanyelveként a lívet tanulta volna és nem a lettet. Bár az 1991-ben a lett alkotmányba foglalták, hogy csak két őslakó nép él a Lett Köztársaság területén (a lett és a lív),továbbá az 1995-ös művelődési irányelvek szerint az állam gondoskodik a lív nyelv védelméről, lív nyelvű oktatás azonban továbbra sincs.
Folytassuk a nyelv elhelyezésével a nyelvcsaládok között. A lív nyelv az uráli nyelvcsalád, finnugor ágának balti-finn csoportjához tartozik, legközelebbi rokona az észt nyelv. Tehát egy távoli nyelvrokonunkról van szó. A több évszázados együttélés a lett nyelvvel bizony nagyon sok mindenben megmutatkozik, rengeteget vett át balti szomszédjától a lív. Lássuk hát a lív nyelv pár érdekességét.
Érdekessége, hogy külön tagadó igével rendelkezik mely, külön ragozódik a jelen és a múlt időben is (jelenben äb, múltban iz). Ami szintén nehézkessé teheti a nyelv megtanulását, hogy 52 igeragozási típus van. Négy igeidő jellemzi, a jelen (mely jövőt is kifejez) mellett megőrizte mindhárom múlt időt az uráli korból, az egyszerű, befejezett és a régmúltat is. Lett hatás a magyarban is megtalálható három igemód mellett meglévő debitivus (a cselekvés szükségességét fejezi ki, hogy 'nekem valamit meg kell tennem') és a modus obliquus mely pedig a cselekvés állítólagosságát fejezi ki.
A lív nyelvnek három nyelvjárása volt, a keleti, nyugati és a központi vagy másnéven īra. Ezutóbbit a nyugati egyik nyelvjárásának is tekinthetjük. A nyugati 1986-ban kihalt. Az első lív nyelvű könyv Máté evangéliuma volt keleti és nyugati nyelvjárásban, 1853-ban jelent meg Londonban. A ma használatos irodalmi nyelv alapjait Lauri Kettunen és Oskar Loorits teremtette meg 1921-ben. Írásrendszerük a keleti dialektust vette alapul, és vegyesen támaszkodtak észt illetve lett helyesírási elvekre. Az irodalmi norma kialakításában különösen nagy szerepet játszott Pētõr Damberg akinek 1935-ben megjelent 'Olvasókönyv iskolai és otthoni használatra' c. művét a legjobb lív nyelvű munkának tartják.
Pár példamondat:
Tēriņtš - Helló
Tienū - Köszönöm
Pōlaks - Kérem
Jõvā pǟva - Jó napot
Nēmiz pǟl - Viszlát
Ennyit gondoltam érdemesnek megemlítés szintjén a lív nyelvről. Remélem tetszett...
Mai posztomban a lív nyelvnek óhajtok egy kis emléket állítani. A lív egy uráli nyelv, amelyet a lettországi kurzeme-i turzások partivédékén beszéltek, illetve lehet, hogy még ma is beszélik, ugyanakkor az utóbbi évtizedben már többször is halálhírét keltették a nyelvnek. Először 2002-ben, Pauline Kļavit, 2007-ben Valda Marija Šuvcānetet, 2009-ben Viktor Bertholdot, tavaly pedig Erna Vanagatot gyászolták az utolsó lív beszélőként. Az mindenestre több mint valószínű, hogy ma már nincs olyan lív származású ember aki még anyanyelveként a lívet tanulta volna és nem a lettet. Bár az 1991-ben a lett alkotmányba foglalták, hogy csak két őslakó nép él a Lett Köztársaság területén (a lett és a lív),továbbá az 1995-ös művelődési irányelvek szerint az állam gondoskodik a lív nyelv védelméről, lív nyelvű oktatás azonban továbbra sincs.
Folytassuk a nyelv elhelyezésével a nyelvcsaládok között. A lív nyelv az uráli nyelvcsalád, finnugor ágának balti-finn csoportjához tartozik, legközelebbi rokona az észt nyelv. Tehát egy távoli nyelvrokonunkról van szó. A több évszázados együttélés a lett nyelvvel bizony nagyon sok mindenben megmutatkozik, rengeteget vett át balti szomszédjától a lív. Lássuk hát a lív nyelv pár érdekességét.
Hangtanában megfigyelhető, hogy elveszítette a magánhangzó harmóniát, akárcsak az észt, ugyanakkor háromféle hangsúlyozást is ismer, melyből az egyik szinte megegyezik a dán nyelvben is fellelhető hangszalag-zárhang jelenségével (stød). A lett hangtanából átvette az 'uo' diftongust és a szóvégi lágy mássalhangzók feltorlódását (pl.: tēriņtš - helló).
Érdekessége, hogy külön tagadó igével rendelkezik mely, külön ragozódik a jelen és a múlt időben is (jelenben äb, múltban iz). Ami szintén nehézkessé teheti a nyelv megtanulását, hogy 52 igeragozási típus van. Négy igeidő jellemzi, a jelen (mely jövőt is kifejez) mellett megőrizte mindhárom múlt időt az uráli korból, az egyszerű, befejezett és a régmúltat is. Lett hatás a magyarban is megtalálható három igemód mellett meglévő debitivus (a cselekvés szükségességét fejezi ki, hogy 'nekem valamit meg kell tennem') és a modus obliquus mely pedig a cselekvés állítólagosságát fejezi ki.
A lív nyelvnek három nyelvjárása volt, a keleti, nyugati és a központi vagy másnéven īra. Ezutóbbit a nyugati egyik nyelvjárásának is tekinthetjük. A nyugati 1986-ban kihalt. Az első lív nyelvű könyv Máté evangéliuma volt keleti és nyugati nyelvjárásban, 1853-ban jelent meg Londonban. A ma használatos irodalmi nyelv alapjait Lauri Kettunen és Oskar Loorits teremtette meg 1921-ben. Írásrendszerük a keleti dialektust vette alapul, és vegyesen támaszkodtak észt illetve lett helyesírási elvekre. Az irodalmi norma kialakításában különösen nagy szerepet játszott Pētõr Damberg akinek 1935-ben megjelent 'Olvasókönyv iskolai és otthoni használatra' c. művét a legjobb lív nyelvű munkának tartják.
Pár példamondat:
Tēriņtš - Helló
Tienū - Köszönöm
Pōlaks - Kérem
Jõvā pǟva - Jó napot
Nēmiz pǟl - Viszlát
Ennyit gondoltam érdemesnek megemlítés szintjén a lív nyelvről. Remélem tetszett...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)