A dalmát nyelv besorolása kissé vitatott, de a hagyományos nyelvészeti besorolása szerint a keleti újlatin nyelvek közé tartozik (pl.: román, isztroromán, stb.), de közel áll az itáliai újlatin nyelvekhez is. Mondhatni egyfajta hidat képez az itáliai-nyugati és keleti újlatin nyelvek között, bár a nyugati ághoz egyértelműen sokkal közelebb áll, pár hangtani sajátossága a román nyelvhez is köti. Ennek ellenére világosan elkülöníthető, és csak viszonylag távoli rokonságban van a közelében lévő keleti újlatin nyelvekkel, mint amilyen az isztroromán is.
Többféle nyelvjárása is lehetett, lévén az adriai szigetvilágban könnyen végbemehetett a nyelvjárások elkülönülése, de sajnos csak két nyelvjárásról tudunk, amelyekről maradtak fent nyelvemlékek, illetve amelyekről készültek lejegyzések. Az egyik a vegliot egy északi nyelvjárás, amit Rijeka és Kotor között, valamint Krk szigetén beszélték, a másik a ragúzai egy déli nyelvjárás, amit Dubrovnik környékén (Zadar, Split) beszéltek.
Egyenként nagyjából 500 év fejlődési utat jártak be széttagolódásuk óta. A többi dialektusról sajnos semmi konkrétat nem tudunk, kihaltak, mielőtt a tudomány megismerhette volna őket. Mindössze annyi biztos, hogy zárai nyelvjárás a velencei befolyás hatására szűnt meg létezni, a többi dialektus beszélői pedig fokozatosan asszimilálódtak a környező szláv népekkel.
Az utolsó dalmátul beszélő ember Tuone Udaina Burbur (olaszul: Antonio Udina) volt, akit egy anarchista bombája ölt meg 1898-ban, a nyelv is ekkor vált végleg kihalttá. Egy olasz tanárember, Matteo Giulio Bartoli 1897-ben látogatta meg Antoniót, aki nagyjából 2800 dalmát szót, és számos dalmát nyelvű történetet osztott meg vele. Bartoli ezt pár évvel később publikálta. Ez a mű az egyetlen teljes forrásunk a dalmát nyelv szókincséről és nyelvtanáról.
Lássuk hát néhány főbb jellemzőjét. Fontos egyezése a román nyelvvel néhány hangtani változása melyek az újlatin nyelvek között csak bennük található meg. Először a latin forráshangot (és példát) írom le, majd a dalmát és román változatot:
/kt/ octo (latin) —> /pt/ guapto (dalmát), opt (román) ‘nyolc’
/gn/ cognatus (latin) —> /mn/ comnut (dalmát), cumnat (román) ‘rokon’
/ks/ coxa (latin) —> /ps/ copsa (dalmát), coapsa (román) ‘comb’
A ‘cs’ és ‘dzs’ affrikáták a latin ‘k’ és ‘g’ hangokból csak ‘i’ előtt fejlődtek ki, ezzel szemben ‘e’ előtt ‘k’, ‘g’ hang áll, pl.: dalmát gelut ‘fagyott’ vö. olasz gelato (ejtsd: dzseláto). Kialakultak más újlatin nyelvekben nem fellelhető diftongusok is, mint fiar ‘vas’, nuat ‘éjszaka’, paira ‘körte’, krauk ‘kereszt’, vö. olasz ferro, notte, pera, croce.
A dalmát nyelvben izoláló tendencia mutatkozott meg. A főnevek és melléknevek elkezdték elveszteni a nemüket és az egyes valamint a többes szám megkülönböztetését. A főnévragozás teljesen megszűnt és az igeragozás is hasonló úton haladt, ugyanakkor a főnevek megtartották számukat, valamint nemüket (hím, nő), viszont a semlegesnem eltűnt. A határozott névelő a dalmátban is a főnév előtt áll, szemben a románnal, ahol ugyanezt végartikulussal (hátravetett névelő) fejezik ki. Persze a legvégére hagytam az elmaradhatatlan dalmát nyelvű ‘Miatyánk’-ot is, íme:
"Tuota nuester, che te sante intel sil, sait santificuot el naun to.
Vigna el raigno to. Sait fuot la voluntuot toa, coisa in sil, coisa in tiara.
Duote costa dai el pun nuester cotidiun. E remetiaj le nuestre debete,
coisa nojiltri remetiaime a i nuestri debetuar. E naun ne menur in tentatiaun,
miu deleberiajne dal mal."
Mára ennyit gondoltam nyelvészkedésből, legyetek jók és derűs napokat kívánok nektek.
